12 kreatív GOOGLE ŰRLAP felhasználási terület

A Google Űrlap egy rendkívül sokoldalú eszköz. Többféle adatgyűjtési megoldást támogat, segítségével komplett felméréseket,piackutatásokat végezhetünk, illetve az otthoni tanulást támogató dolgozatok, is készíthetőek segítségével.

Miből áll össze a Google Űrlap szolgáltatása?

Egy Google Űrlap akár egy komplex CRM rendszer ügyfél kezelési folyamatát is képes megvalósítani Google eszközök segítségével. Itt azonban ennél jóval egyszerűbb felhasználási módokra fogok kitárni, azokra, amelyeket programozási tudás nélkül is meg tudsz csinálni.

Mit tud a Google Űrlap?

  • Biztosítja az űrlap elkészítéséhez szükséges eszközöket. Szabályokat határozhatunk meg akár minden egyes kérdéshez, így a válaszok hibalehetőségeit is csökkenthetjük.
  • A Google Űrlap biztosít egy alapvető kiértékelést is, tehát azzal hogy előkészítünk egy ilyen űrlapot, kapunk diagramokat összesítéseket is a válaszokról
  • Ha nem lenne elég az alapvető kiértékelés, kiküldhetjük egy Drive táblázatba is az eredményeket (Innentől már táblázatkezelési tudással szinte bármit megvalósíthatunk)

Attól a ponttól egyébként, hogy egy Drive táblázatba kerülnek a válaszok, gyakorlatilag bármi kivitelezhető. A Google Táblázatunkat feldolgozhatjuk egy Data Studio segítségével is, ahol komplexebb összefüggéseket is vizualizálhatunk.

Használjuk fel kreatívan a Google Űrlapokat

Szóval ha azt állítom hogy rendkívül sokoldalúan felhasználható eszközről beszélünk, nem vizet prédikálok. Összegyűjtöttem néhány alkalmazási módot.

A felsorolt űrlapok egy része saját házunk tájáról származik, a másik részével te is gyakran találkozhatsz.

1. Szakdolgozat kérdőív készítés

Gyakori és jól bevált felhasználási módja a Google Űrlapoknak hogy valamilyen szakdolgozathoz készítenek a segítségével kutatásokat. Az elkészült űrlapok könnyedén továbbíthatóak, megoszthatóak a közösségi felületeken.

2. Regisztrációs Google űrlap készítés

Egy esemény szervezése során nagy kihívást jelent az eseményre jelentkezőket adminsiztrálni. Miért ne tennéd ezt egyszerűbbé?

Egy regisztrációs űrlapon nem csak a jelentkezők adatait kérheted el, de akár véleményt, javaslatot is kérhetsz tőlük.

Ha a regisztrációs űrlap valamilyen oktatással kapcsolatos, akkor egy előzetes felmérést is végeztethetsz velük, amiből látod hogy milyen készségekkel bírnak jelenleg.

3. Piackutatás készítése

Az online marketinged részévé is teheted a Google megoldását. Nem is gondolnád milyen egyszerű. Kiteszel egy kérdőívet, aminek a köszönő oldalán belinkeled a jutalmat amit a kérdőív kitöltése után mindenki megkap.

4. E-mail lista építése

Ok, nem egy Mailchimp, de kezdetnek megteszi. Az előző példa alapján készítesz egy csalit, amit az űrlap kitöltése után mindenki megkap.

Az űrlapot állítsd be arra hogy gyűjtse az email címeket (persze tájékoztasd is a kitöltőket mit fogsz csinálni az adataikkal).

Kész, már csak el kell terjesztened és küldi számodra a leadeket.

5. Ügyfél elégedettségi űrlap

Ezt mi magunk is alkalmazzuk a mai napig, és tény, hogy az ügyfél-elégedettségi kérdőívek nagy mértékben hozzájárulnak a szolgáltatásaink fejlesztéséhez. Ez pedig egy egyszerű Google Űrlap a gyakorlatban, amit időnként kiküldünk az ügyfélkörben.

6. Kapcsolatfelvételi/ajánlatkérő űrlap

Ha van egy jó webes csapat, aki támogatja a munkádat, akkor számukra gyerekjáték egy ajánlatkérő űrlapot összerakni. Azonban ha ez nincs így, akkor te is kézbe veheted az irányítást.

Mint tudjuk az ajánlatkérés egy olyan feladat a legtöbb cég életében ami rendkívül sok számítást, adminisztratív tevékenységet és plusz kommunikációt jelent.

Erre nyújt megoldást az, ha a saját szolgáltatásoddal kapcsolatos fontos kérdéseket összegyűjtöd, és egy jó kis ajánlatkérő űrlapot készítesz belőlük.

7. Online teszt készítése

A számonkérés egy kiváló eszköze a teszt. A Google Űrlap Teszt funkciója segítségével azonban automatikusan ki is értékelheted a beküldött válaszokat.

8. Munkanapló

Egy ideig mi is egy Google Űrlap segítségével oldottuk meg a Home Office csapatmunka egyik nehéz részét a csapatkommunikációt. Ma ez a funkció már az ITZen ERP része, de közel 2 évig használtuk ezt a megoldást, és majdnem tökéletesen bevált.

Persze az Excel alapú cégirányítást mi sem javasoljuk, de addig amíg nincs komolyabb eszköz a kezünkben nagyon hasznos tud lenni.

A Munkanapló egyébként annyiból állt, hogy egy űrlapon beküldtük a feladat részleteit amivel éppen dolgoztunk. Pár alapadat kellett csak, a projekt neve, az, hogy mit csináltunk konkrétan, meg a technikai részletek. Az űrlap automatikusan kitölti a táblázatban a dátumot, szóval remek kis napló lett.

Az elemzéshez pedig létrehoztunk több Data Studio jelentést, ami a táblázat adataiból készített kimutatásokat, elszámolásokat.

További Google Űrlap megoldások

Bizonyára te is látod hogy egy Google űrlap felhasználási módjainak csak a kreativitás szab határt. Persze ez nem jelenti azt hogy minden problémára ez a megoldás a legjobb.

Egy kalkulátor elkészítése, vagy egy fejlett ajánlatkérő űrlap esetén sem mindig a Google Űrlap a megfelelő megoldás.

Ha azonban olcsón, külső forrás bevonása nélkül szeretnél megoldani valamit, akkor érdemes számba venni az űrlapos megoldást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

További cikkek

Kíváncsi vagy hogyan spórolhatsz a hirdetési költségeiden?

Kérj ajánlatot és megtudod.

Ajánlatkérés