Webáruház keresőoptimalizálás hatékonyan

A webáruház keresőoptimalizálás központjában maga a termék áll

Az emberi kreativitásra egyre inkább szükség van egy SEO kampány során, viszont a mennyiségi kreativitással az a gond, hogy az nem létezik.  A webáruház keresőoptimalizálásakor pedig pont erre lenne szükség.

Hogyan tudjuk felépíteni  webáruházunkat dinamikusan, és folyamatos felügyelet mellett úgy, hogy az a Google keresőjének is imponáljon?

 

Ez nem is annyira nehéz feladat, a kulcs a szervezettség és a folyamatos munka.

A folyamatos alatt nem azt értjük ugyanakkor, hogy nekiülünk és fel sem állunk amíg a végére nem érünk, hanem hogy beleépítjük a napi folyamatokba. Napi 1 óra szervezett munka egy hónapban már körülbelül 20 órányi szervezett munkának felel meg.

Építsünk keresőbarát webáruházat

 

Építsük fel rutinokra a termék feltöltést, és iktassuk be a folyamatos javítást is. Ha folyamatosan szabályzott módon kezeljük megfelelő módszerrel a termék palettánkat, akkor joggal számíthatunk arra is hogy sikeresek leszünk a keresőben.

A megfelelő módszer minden webáruház esetében eltérhet, de ha betartunk néhány alapelvet akkor viszonylag gyorsan tudjuk majd alkalmazni azt saját üzletünkre is.

 

A 0. lépés – Kulcsszókutatás

Nem maradhat ki, hiszen ha a keresőben próbálsz pozíciót találni, akkor mindenképpen szükséged lesz arra hogy ismerd a keresési szokásokat a saját szakterületeden.

A kulcsszóelemzés sokat segíthet a termékek kategorizálásában, de a termék elnevezésekben is. Ha sablonra építed a termékportfóliód szövegeinek megírását akkor  a kulcsszókutatás eredményei segítségével azt is ismerni fogod mely termékekkel érdemes kicsit többet dolgozni.

 

Tulajdonképpen teljesen mindegy hogy magadnak végzed el az elemzést vagy mással csináltatod meg, a lényeg hogy legyenek hiteles adataid, sőt időnként frissítsd is azokat, mivel a keresési szokások folyamatosan változnak.

 

Mit szeret a kereső?

 

Információt szolgáltatni a felhasználóinak, méghozzá hasznos információt.

 

Mitől hasznos egy információ? Ha tartalmas és egyértelműen a kereső kifejezéshez kapcsolódik.

 

Ha a kereső kifejezés mondjuk “kutyatáp”, akkor a találati listán kutyatápról szóló információt kapunk. Az említett kulcsszó első oldalas találatai között például gyakran találunk állateledelt gyártó márkaneveket, és kapcsolódó kifejezéseket (például “száraz eledelek”). A kulcsszóelemzések lényege az ilyen összefüggések megismerése.

Ha szeretnél kicsit többet tudni a területed összefüggéseiről próbáld ki a TF/IDF elemzést!

Hogyan szolgáljuk ki az információ éhséget?

Információval.

Ismét képbe kerül a kulcszóelemzés fontossága. Ne egy kulcsszót ismételjünk sokszor, hanem próbáljunk sokszínűen fogalmazni.

Próbáljunk a termékről írni, használjunk kötelező mezőket a szövegben. Ilyen sablonokat készítsünk:

 

A [Márkanév] típusú [kiszerelés] grammos kiszerelésben forgalmazott [Termékkategória], elérhető üzletünkben…..

 

Minél egyedibb sablonokat készítünk annál több információ áll majd a rendelkezésünkre. Érdemes lehet minden termék kategóriához egy sablont készíteni, így teljes eszköztárunk lesz a termék leírások tömeges legyártásához.

Készítsük el a sablonokat

Itt az ideje, hogy bevezessünk egy szisztémát. Kövesd a következő lépéseket:

 

  1. Válassz ki egy termék kategóriát
  2. A kulcsszóelemzések alapján készíts egy minta elnevezést (Tipp: Használj a címben típus jelzéseket)
  3. Írj hozzá legalább 1000 karakteres egyedi leírást (kulcsszókutatás alapján)
  4. Írd meg 160 300 karakterben a legfontosabb tudnivalókat a kategória termékeiről (igen ez lesz a meta leírás)
  5. Ismételd meg a lépéseket mindegyik kategóriában.

 

Ezzel el is készítetted a kategóriáid alap leírásait. Érdemes 4-5 ilyen sablont létrehozni és valamilyen szisztéma szerint (vagy akár teljesen véletlenszerűen) variálni azokat a különböző termékeknél.

Az újonnan létrehozott terméket elég lesz finomítani. A termék-feltöltési idő így jelentősen csökken.

 

Megszűnik az érzés, amikor nincs ötleted ezért inkább nem is csinálod, hiszen lesz egy minta a kezedben, amiből kiindulhatsz.

 

Folyamatosan elemezz

Azt már tudjuk hogyan érdemes kezelni a nagy mennyiségű termékek feltöltését. Ettől azonban még csodát nem kell várnunk, viszont innen már könnyebb lesz elemeznünk a  feltöltött termékeket.

A sablonokkal ugyanis megcsináljuk a legnehezebb részét a folyamatnak. Létrehoztuk a tartalmat. Egy kis idő elteltével pedig, ahogy a kereső megismerkedik a tartalmainkkal, tényszerű adataink lesznek azzal kapcsolatban, hogy ezek a termékleírások milyen jól teljesítenek a keresőben.

 

Innentől jön maga a webáruház keresőoptimalizálás. Fontos hogy valamilyen módon folyamatosan tartsuk megfigyelés alatt a weboldalunkat. Ez történhet valamilyen profi elemzési módszerrel, de a Google analitikai szolgáltatásai segítségével is rengeteg információt nyerhetünk arról hogyan is reagál a kereső a termékleírásokra.

 

Mire érdemes figyelni?

  • Milyen kulcsszavakra jelenik meg a webshop a keresőben.
  • Mely termékeink nem jelentek meg.
  • Nézzük meg hogy a termékoldal és a keresési kifejezés összhangban van-e egymással

 

Az összefüggéseket megtalálni nem a legegyszerűbb, legalábbis az elején, de kis gyakorlással könnyen elsajátítható a módszer.

Segítsünk egymásnak

Ha te is webáruház tulajdonos vagy, és nem tudod mit kellene tenned kérdezz hozzászólás formájában a webáruházad keresőoptimalizálásával kapcsolatban, és ígérjük válaszolunk minden kérdésetekre ezen az oldalon.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..